2006. április. archívuma.

Programozás szóban

Elég futurisztikusnak érezzük, ahogy Pickard kapitány elcseveg a
számítógéppel. Ez még persze elég messze van, de egy szinte mindennél
jobban  íráshoz köthető művelet a programozás már megoldható
szóban.

A VoiceCode
nevet viselő alkalmazás segítségével mikrofonon keresztül lehet szóban
programozni. A felület egyelőre még csak Pythonban és C-ben ért, de a
fejlesztők szerint további nyelvek is sorra kerülnek hamarosan.

A program persze nem csak a lustáknak hasznos, de elengedhetetlen
mondjuk azok számára akik valamilyen oknál fogva nem képesek gépelni.
Ez alatt nem csak azok kell érteni akik mondjuk nyaktól lefelé
lebénultak, hanem azokat is akiket drasztikusabb orvosok kezelnek a
programozók (és más munkamániás számítógépes dolgozók) körében
népbetegségnek számító RSI miatt. (ti. közkedvelt gyógymód néhány hónapra begipszelni mindkét kezet… )

A program felismeri a bemondott szöveget és segítségével egyszerűen
lehet programozni. Továbbá felismeri természetesen a bevett
programozási fordulatokat, függvények vagy korábban már használt
változók neveit és mindent amire szükség lehet. (Olyan fordulatok, hogy
“csinálj egy while ciklust ami i

A hatékonysága számomra persze ennek ellenére kérdéses. Bizonyos
helyzetekben biztosan használható, de mondjuk egy jobb regexp esetében
tuti besülne… ugyancsak nem hinném hogy a boldogulni fog a webes
fejlesztések során előforduló “nyelv a nyelvben” problémákkal. [Tehát amikor mondjuk egy php xsl-t ad ki javascripttel, amivel html formát adunk egy xml-nek…]

A program GLP alatt elérhető és ingyenesen letölthető. A bemutató videót
viszont tényleg mindenkinek javaslom, annak is aki biztos, hogy nem fog
ilyet használni. Engem eléggé lenyűgözött, bár a puding próbája….

Lassú email

Azt hinné az ember, hogy az email nem a legbonyolultabb kommunikációs
forma. Mert nem is az. Mégis az elmúlt néhány napban néhány email
nagyon lassan jön át. Azaz nem kb. rögtön, ahogy kéne hanem órákkal
később.

Hogy mire gondolok? Ha egy ismerősöm fizet az email szolgáltatásért a
t-bandánál, akkor igenis elvárja, hogy a leveleit továbbítsák is,
lehetőleg valamikor még ebben az évben.

Ennek
ellenére a napokban baromi sokat kellett várnom egy csomó emailre.
Kicsit utánanézve a problémának (született naív idealista lévén persze először azt hittem
én csesztem el valamit) ilyesmiket találtam az emailek
fejlécében:

Received: from
localhost (localhost.t-online.hu [127.0.0.1])
by
        graveyard2.mail.t-online.hu
(Postfix) with ESMTP id 140EE202AB61 for
       
***; Fri, 28 Apr 2006 16:03:06 +0200 (CEST)
Received: from
mail.t-online.hu (karoly.axelero.hu [195.228.240.245])
by
        graveyard2.mail.t-online.hu
(Postfix) with ESMTP id 43C4F2030CEB for
       
***; Fri, 28 Apr 2006 12:26:27 +0200 (CEST)

Na most valaki legyen szives megmagyarázni nekem, hogy mi a fenének
állnak ezen a héten a levelek majd’ négy órát ugyanazon a szerveren!
Komolyan kezdem úgy érezni, hogy Magyarországon a gyors, megbízható
SMTP szerverek üzemeltetésének gigantikus piaca kezd lenni. (… annak ellenére, hogy ez papírforma
szerint minden internetszolgáltatónál minden ügyfélnek
kijár…)

Másolt Windows figyelmeztetés

A Microsoft új másolt lemezek elleni hadjáratában új eszközt vet be. A
napokban megjelenő frissítés ugyanis telepít egy alkalmazást, ami
ellenőrzi, hogy az operációs rendszerért fizettünk-e és ha nem… hát
nem röstell figyelmeztetni erre a tényre.

A frissítés a Microsoft újonnan megerősödött stratégiájának a része,
amiben megpróbálja az eddig másolt (”illegális”) Windowst használókat
vásárlásra buzdítani. A frissítés több dolgot is tesz. Egyrészt
feltelepülés után (ha egy másolt lemezzel van dolgunk) azonnal
figyelmeztet erre a tényre és felajánlja hogy segít nekünk eredeti
rendszert vásárolni, azaz tájékoztat a viszonteladók listájáról meg
ilyesmi.

Ez még nem is lenne zavaró, sőt még talán meg is tudom érteni. Azonban
a gépünkön mást is csinál. Egyrészt a bejelentkező ablakban elhelyez
egy értesítést, ami minden indításnál ott fog virítani és tájékoztat
minket arról, hogy piti tolvajok hamisítványt áruló kereskedők áldozatai vagyunk.

Ezen kívül még megjelenik a taskbaron egy értesítő ikon (az a fajta,
amit mindenki már amúgy is utál…) erről a tényről. Ha erre
rákattintunk szintén segítséget kaphatunk a termék megvásárláshoz.

Jelenleg ezt még csak öt országban vezetik be. Ennek valószínűleg
nem a kísérleti jelleg a célja, hanem nyelvi akadályok és hogy más
országokban nincs összeállítva a kereskedők listája.

A
cégnek ezen a téren egy vékony vonalon kell egyensúlyoznia, hiszen ha
túlzásba viszi a másolatok elleni küzdelmet, sok felhasználót más
(ingyenes) operációs rendszerekre taszíthat át. Ez a Microsoft
monopolhelyzetének csökkenéséhez vezethet, ami hosszú távon végzetes
következményekkel járhat a cég számára. (Hiszen a cég termékei mellett
a fő érv az, hogy mindenki ezt használja így nem léphetnek fel
kompatibilitási problémák. ld. korábbi bejegyzés)

Update: Csak hogy ne
vádoljanak részrehajlással: azért a cég sem erőlteti annyira a
frissítést. Messze nem kötelező telepíteni és ha valaki tudja, hogy
másolt Windowszal dolgozik akkor valószínűleg csak figyelmetlenségből
kerülhet fel a gépére (vagy a nyilvánvalóan túl engedékeny frissítési
beállítások következtében…)

Személyreszabott reklám

Sok tartalomtípusnál praktikus a személyreszabottság, a reklám a
legtipikusabban ilyen. Azonban rögtön felmeról a kérdés, hogy mennyire
kifizetődő milyen esetekben és hogy meddig etikus a felhasználó
szokásaihoz kapcsolódó adatok marketingcélú gyűjtése.

A kérdés nemrég konrétan a google adsense kapcsán merült fel a blogter partyn (érdemes
volt elmenni: hangulatos volt és néhány visszatérő és aktuális témát
jól meg lehetett vitatni még malac meg wifi nélkül is, legalábbis
sokkal jobban, mint egy blog keretében… a szóbeli kommunikációt az
írott sok szempontból sohasem fogja felülmúlni). Konkrétan arról
van szó, hogy egy reklámozónak milyen mértékig kell a felhasználót
személyesen kezelnie, de legalábbis kell-e egyáltalán.

Kérdés,
hogy a google adsense személyre szólóan állítja e össze a
megjelenéseket. Igen is meg nem is. Nem mivel rögtön látni, hogy
jelentős személyreszabás nem történik. Mégis igen, mivel
személyreszabás történik például nyelv vagy ország alapján. Én
személyreszabásnak tekintem azt is, hogy az oldalakhoz (és
keresőkifejezésekhez) különböző reklámok vannak társítva, hiszen cég
célja ezzel nem az, hogy az adott oldalhoz társítson reklámot hanem az
hogy az adott oldal célközönséghez. Véleményem szerint az hogy a reklám
(technikailag) az oldalhoz kötődik pusztán szükséges egyszerűsítés.

Az adsense felépítése (technikailag) lehetőséget ad(na) a googlenek
arra, hogy a reklámokat felhasználónként jelenítse meg, azaz
elképzelhető, hogy a jövőben a reklámok nemcsak a megtekintett oldal,
hanem mondjuk a korábbi kereséseink, viselkedésünk sőt emailjeink
alapján álljanak össze. Ennek a hatékonysága és költsége kérdéses
(szerintem megérné, a témában jóval otthonosabban mozgó egyik vitapartnerem szerint viszont nem valószínű jelentős eltérés a hatékonyságban)…

Ami viszont mindenképp kérdéses az az etikusság. Ezen piacon igenis
valameddig el kell menni a személyes információk kezelésével
marketingcélokra. Nekem sem tetszik, azonban vélményem szerint ez is a
felhasználó érdeke lehet. Nevetségesnek tartom, például hogy a
telefonba nemrég a miniszterelnökjelöltek mindenkinek ugyanazt mondták
el. Miért nem volt más a szöveg legalább a vidékieknek és a
budapestieknek? A falun és a városban élőknek? A diplomásoknak és a
géplakotosoknak? Az egyedülállóknak és a nagycsaládosoknak? A
szegényeknek és a gazdagoknak? A biztos és bizonytalan szavazóknak? A
támogatóknak és az ellenzőknek? Hiszen mindezek fontos szempontok
lennének… Hol a határ a személyes adatok kezelésekor?

Ezt
nehéz megmondani. Egyértelmű, hogy mindig a konkrét esetben kell
eldönteni. Most kifejezetten az interneten előforduló jelenségekkel
szeretnék foglalkozni. Mindenekelőtt fontosnak tartom leszögezni, hogy
minden adatot, amit valamilyen módon a felhasználó generál személyes
adatnak tekintek és annak is kell tekinteni. (Még az utolsó látogatás
időpontját, a képernyő felbontását és más hasonló “technikai jellegű”
adatokat is!)

Galántai Zoltán (izé… Vizi Patkány) például elfogadhatatlannak tartja
a korábbi viselkedések elemzését célzott reklámok számára. Csak részben
tudok egyetérteni vele. Igenis az a vásárló és az eladó közös érdeke,
hogy a reklám célzott legyen. Elborzadunk a Minority Reportnak abban a
jelenetében, amikor a boltban a “hirdetés” megkérdezi a főhőst, hogy
elégedett-e a nemrég vásárolt ingével. Azt ellenben praktikusnak
találjuk, amikor az amazon.com termékeket ajánl számunkra.

Mi az eltérés a kettő között? A válasz egyszerű: az amazon.com csak
akkor tesz tippeket ha be vagyunk jelentkezve, azaz ezzel
hozzájárultunk ehhez. A bejelentkezett felhasználó viselkedését
véleményem szerint lehet marketingcélokból rögzíteni, de túlzásokba nem
szabad esni (erre még a nagyon laza törvényi szabályozás se ad
lehetőséget)!

Ugyancsak nem tartom etikátlannak a nem
bejelentkezett felhasználó viselkedését rögzíteni és ez alapján
személyreszabott tartalmat szolgáltatni neki. Ebben az esetben viszont
két dologhoz feltétlenül tartanunk kell magunkat. Az adatok egy rövid
idő után évüljenek el és kerüljenek törlésre (mondjuk miután a
felhasználó elhagyja az oldalt… azaz max. 1-2 óra múlva) illetve az
adatok csak az adott oldalra vonatkozzanak. [Ennek sajnos ellentmondanak olyan alapvető szolgáltatások, mint a serverlog, vagy a különböző statisztikai szolgáltatások.]
Azaz annak ellenére, hogy több oldal is az adsense-zel hirdet, a google
nem játszhatja meg azt, hogy azt figyeli, hogy melyik adsense-es
oldalról melyik adsense-es oldalra megyünk át. Régi elv az interneten,
hogy az oldal (itt: “site”, nem “page”) biztonság
és adatkezelés tekintetében egységként van kezelve. Ez nem véletlenül
van így és ezt tisztelni kell, mégis akkor is ha ez könnyen kijátszható!

Mondanom sem kell persze, hogy minden a felhasználó által átadott
személyes adatot a lehető legnagyobb biztonságban kell tárolni és
harmadik félnek átadni sem szabad. A kiemelten személyes adatokat
(email) pedig ha lehet mi se nagyon nézzük meg. Egyrészt ez
beszélyeztetheti az adatok biztonságát, másrészt meg nem illik.

[Nemrég az egyik oldalam fórumlistáját futottam át… iszonyú
lelkiismeretfurdalásom van a mai napig, Viszont most már tudom, hogy a
fél amerikai hadsereg és egy egész brazil okmányiroda regisztrált nálam
(35 .mil és egy tucat .gov.br email cím volt köztük).]

Update:
Azt ugye mondanom se kell, hogy az adott célra átadott email címet,
csak arra szabad felhasználni. Azaz ha valaki regisztrál a fórumunkba,
vagy hozzászól a blogunkba, az még nem jelenti azt, hogy a
hírlevelünket is meg akarja kapni.

Blog, mint marketingeszköz

A cím lehet, hogy megtévesztő, mert itt főként a céges blogokról, azaz
legfőképpen a kisebb cégek blogjairól, illetve azoknak az előnyeiről
fogok írni. Azaz miért a blog a legjobb marketingeszköz és miért jó a
cégeknek.

Az utóbbi időben a két legismertebb marketinges blog [Wolf Gábor ill. Konrad
blogjaira gondolok]
is foglalkozott a témával. Szerintem Wolf Gábor
megközelítése egy fokkal jobb. Azaz a blog már önmagában
marketingeszköz. Ezt még annyival szeretném kiegészíteni, hogy bizonyos
helyzetekben a létező legjobb.

Ezt pont az ő blogján keresztül szeretném kifejteni. ő egy
marketingszakember, nagyon jó, de messze nem biztos hogy a legnagyobb
szakértője a témának vagy éppen a legjobb. A fél ország mégis meg van
győződve erről. Miért? Mert az ő blogját olvassa mindenki és mert abban
valóban hasznos tanácsokat ad. (Egy cégvezető alkalmassága nagyszerűen
látható pusztán abból, hogy olvassa-e a Marketingcommandót…)
Mondhatta volna azt, hogy de hát marketingtanácsokat adok, az emberek
nem fognak hozzám fordulni, hanem megoldják az írásaim alapján maguk.
Azt is mondhatta volna, hogy csak nyűg van vele és semmi haszna nincs.
Merthogy ezek a leggyakoribb ellenérv a céges bloggal kapcsolatban.

Azonban a blognak (szinte bármelyiknek) van egy olyan üzenete, ami
máshogy nem jut el a közönséghez. Az ilyen jellegű üzleti blog
hatékonyságának titka két szó, szakértő és szubjektív. Sokan nem
ismerik el, de a kettő között nagyon erős összefüggés van. Ha valaki
mindenáron objektivitásra törekszik azt senki nem fogja szakértőnek
elismerni. Ez valahogy belénk van kódolva. Ha valakinek ugyanis nem
alakul ki véleménye (~álláspontja) az adott témában, arra nem vagyunk
képesek szakértőként tekinteni. Ez magától értetődően visszafelé is
igaz.

És a blog az a médium, ahol ez a két jellemző a legjobban kiemelhető. Egyszerűen benne van a definíciójában [ld. korábban].
Ezzel szemben az összes hasonló médium erre nem ad lehetőséget, mivel
ott megkövetelik az “objektivitást”, ami pont a mondanivaló és az
értékelés halála. Ezért van az hogy egy hagyományos újságírónak nem
kell értenie a témához, amiről ír, míg egy bloggernél ez feltétel. A
többi, “hagyományos” marketing sem adja el jól ezt az üzenetet, hiszen
azokban az emberek reflexből nem bíznak.

Felmerül persze a kérdés, hogy mikor kiemelkedően jó a blog, azaz mikor
képes pusztán magában kiváltani a  hagyományos reklámot. A rövid
válasz az lenne, hogy sokszor. A hosszú válasz az, ha a blog
olvasóközönsége potenciális ügyfél és a blog témája valamilyen szinte
reklámozza a terméket (azaz a legtöbb esetben szolgáltatást). Ez nem
feltétlenül azt jelenti, hogy szóljon a termékről magáról hanem azt,
hogy célozza meg a termék piacát. Azaz egy Rolls-Royce kereskedő blogja
ne autókról szóljon, hanem életstílusról. (Egy Ferrari-kereskedőé
viszont szóljon kocsikról.) Továbbá rendkívül fontos megemlíteni két
tényt. A blog sokkal inkább a piac felé irányul, csak az érdeklődők
fogják olvasni. A blog hatékonysága sokkal nagyobb lehet bármilyen
hirdetésnél. Illetve a blog szinte ingyen van. A legkisebb cég is
megengedheti magának, így jelentős előnyre tehet szert az ezen a téren
nem erősítő, de akár sokkal tőkeerősebb konkurenciával szemben. Azt
pedig mondanom sem kell, hogy ez mennyire fontos lehet sokszor.

Mikor nem jó (annyira) a blog? Amikor nem tud egységes üzenetet
átvinni. Amikor a termék/szolgáltatás célközönsége nem azonosul
egyértelműen az az által képviselt mondanivalóval. Amikor nincs erős
brand vagy nincs meg az üzenet. Amikor a cég nem elég “funky” [ref. bár ha a céges blog már egyáltalán szóba jön, akkor ez már nem lehet probléma].
Túl nagy cégek esetében, vagy amikor nincsenek meghatározó karakterek a
cégben… és még sok esetben elképzelhető, hogy a blog nem fejti ki az elvárt
hatást; ennek ellenére én még nem hallottam olyan esetről (kivéve
rémhíreket és mítoszokat) ahol a blog fordítva sült volna el.

A fehér árnyalatai

Egy időben nagyon divatosak voltak a különböző színes hátterű weblapok.
(Hál’ istennek) ez ma már nem így van. Most minden háttér fehér. Egy
apró trükköt megosztani mindenkivel, aki szerint ez azért nem tökéletes.

A tippem egyszerű: kicsit “piszkoljuk be” a fehér hátteret. Éppen csak
annyira, hogy az a felületes szemlélőnek fehérnek tűnjön, de ne legyen
az.

Miért jó ez? Megfigyelésem szerint sokat dobhat az oldal
hatásán, lévén a lap felületének legalább 70% a háttérszín. Egy kicsit
eltolva a háttérszín fehérségét szinte “tudatalatti” hatást tehetünk a
látogatóra. Egy csipet sárga (pl.: #FFFFFA) például paszteles hatást
kölcsönöz a lapnak, ami megnyugtatóan hathat. Egy kis kékkel (pl.:
#FAFAFF) pedig rideg hatást érhetünk el. Mindezt persze úgy, hogy a
felhasználó azt hiszi a háttér fehér és szinte egészében kezelhetjük
fehérként.

A módszer persze nem annyira működik az ilyen “két
háttérszínes” oldalak (biztos van erre szakszó, de én nem tudom…
olyanok mint ez a blog) esetében, meg persze ha keretek és tagolások
vannak nagyobb mennyiségben, de egyszerűbb “konzervatívabb” lapok
esetében a hatás meglepően jelentős.

Érdekes, hogy miközben a
mosóporreklámok mindig a fehér különböző árnyalatairól beszélnek, a
tervezők többsége ezt nem használja ki.

Le van maradva a Microsoft?

Sok helyen szó volt már arról, hogy milyen új szolgáltatásokkal rukkol
elő a Windows Vista. Akkor mi “nem Windows” felhasználók persze csak a
fejünket ráztuk: a mi Linuxunkba/Macünkbe/BSDnkbe már régen megvoltak
ezek, sőt egy csomó más is.

Ezt az egészet talán a legjobban ez a videó
érzékelteti, ahol a Vista eredeti bemutatójának a hangját halljuk, de a
képek már egy Macről származnak. Felmerül persze a kérdés, hogy
mennyire van funkciókban lemaradva a Microsoft… de szerintem a lényeg
sokkal inkább az, hogy ez a lemaradás minek köszönhető.

Szerintem legfőként annak, hogy nincs állandó fejlesztés. Elég
felkapott téma volt például a Firefox/IE7 összhasonlítás és ott ez
nagyon jól látszott. Egyszerűen azért maradozik le a cég
fejlesztésekben, mert azok nem folyamatosak. Azaz ebben az esetben is
leült egy bizottság, kitalálta, hogy mi legyen az IE7-ben, majd
nekiálltak megcsinálni. Hosszú idő után majd kész lesznek, talán a
termék már addigra is el lesz maradva, de büszkék lesznek magukra és
megállapítják, hogy jól sikerült és megint várhatnak egy-két évet,
mielőtt bejelentik hogy újraformálják a felhasználói élményt olyan
dolgokkal, amikkel a konkurencia már réges régen előjött… hiszen ők a
Microsofttal szemben folyamatosan fejlesztenek.

Kérdésem,
hogy a cég meddig tartja magát ehhez a fejlesztési módszerhez. Ezen a
téren félelmetesen le vannak maradva és ha itt nem tudnak változtatni,
ezt az egyre növekvő lemaradást egy idő után már nem fogja tudni
ellensúlyozni a gyakorlati monopolpozíció. Metcalfe törvénye most még a
cégnek dolgozik, de a konkurencia sok szolgáltatás esetében ennek
ellenére egyre jobban jön fel (sőt annyira, hogy lassan már az ő piaci
részesedésüket is ez az elv növeli pont a Microsofttal szemben…).

DRM Linuxban

Az utóbbi hetek
legfelkapottabb témája a Linux DRM kérdés. Több cég (köztük a Real és a
Microsoft) “zsarolja” az operációs rendszer fejlesztőit, hogy a
Kernelbe kerüljön be DRM támogatás.

A probléma oka egyszerű:
működő DRM nem létezik. Nem azért, mert azt mondom, hanem mert elvi
képtelenség. A DRM lényege, hogy a szoftver (legyen az önálló, vagy a
hardverbe építve) ellenőrzi, hogy mit akarsz csinálni a tartalommal és
az alapján engedi neked vagy sem. A probléma az, hogy ezt meg lehet
kerülni.

A fejlesztők éppen ezért mindig minél mélyebbre akarják
tenni ezt a réteget. Az operációs rendszerbe (lehetőleg minél mélyebbre
hogy ne lehessen csak úgy szoftveresen megkerülni) vagy magába a
hardverbe.

Ezért tartják a “tartalomszolgáltatók” fontosnak,
hogy magában a kernelben legyen a másolásvédelem. Ez rögtön elvi
kérdéseket is felvet. Richard Stallman ás csapata nem véletlenül tette
bele a GPL v3 tervezetébe a DRM elvi kizárását az ilyen licensz alatt
publikált programokból. Linus Torvaldsnak és sokaknak másoknak persze
az ötlet nem tetszett, hiszen a szabad szoftver nyilvánvalóan szabadon
felhasználható, így meg kell hagyni az elvi lehetőséget.

vö:
Sony-DRM ügy. A fejlesztő cég, a VLC lejátszó kódrészleteit is
felhasználta a másolásvédelemnél, rendkívül ironikusan azzal játszották
le másolásvédett lemezt. (Persze az még ironikusabb, hogy az eredeti
kód Jon Johansen nevéhez fűződik, akit ugye a CSS és milliónyi más
másolásvédelem megkerüléséről ismerünk.)

Persze arra
Torvalds se gondolt, hogy egyszer majd neki fogják szegezni a
pisztolyt, hogy tegye bele a kernebe, elsősorban azért, mert annak nem
ott lenne a helye. ő elsősorban mérnök és tudja, hogy az operációs
rendszer sikerét a megfelelő, hatékony és logikus felépítésének és
legfőként moduláris felépítésének köszönheti. Ebben a felépítésben
márpedig nincs helye a DRM-nek a kernelben. Tehát nem is lesz ott.

Ellenben
millió-egy “B” terv lehetősége áll fent. Több nagyobb Linux
disztribúciókat is forgalmazó cég (Novell, Red Hat stb) saját maga
tehet bele. Ez lehetséges mondjuk kernelmodul formájában. Ezzel persze
az a gond, hogy egy utasítással kiszedhető. Bele is fordíthatják, de ez
nem valami elegáns és könnyen meglehet, hogy ezzel pont saját vevőiket
kergetik el.

A nyitottság azonban pláne lehetetlenné teszi az
egész szituációt. Tegyük fel, hogy az asztali gépekbe szánt Linuxban
lesz kernelszintű másolásvédelem. Azt a szituációt, hogy a kernelben
lesz egy nem nyílt forráskódú rész elvethetjük. Tehát a DRM-támogatás
forráskódja nyílt lesz. És itt van a fő gond. A DRM rendszerek ugyanis
a kriptográfia azon alaptételét szegik meg, hogy az ki- ill. bekódoló
algoritmus közismert.

Ha egy DRM megoldásnak a forráskódja
ismert pillanatok alatt át lehet írni, hogy az mindig lejátssza az
anyagot. Ez nemhogy a DRM támogatóinak nem lenne előrelépés, hanem
mindenki örülne neki. Biztos vagyok benne, hogy slágertéma lenne egy jó
darabig és egy idő után (a jogi kérdések ellenére) gyakorlatilag minden
Linuxos gép mindent lejátszana.

Az is megoldható, hogy bizonyos
fájlok kikódolásához használja a modult, ami nem nyílt forráskódú,
ebben az esetben, ha a rendszerből kitöltjük a modult a védett fájlok
nem lesznek lejátszhatóak. (Ez amúgy a legreálisabb megoldás.) Azonban
ebben az esetben is elég hamar fel sikerülne törni a modult (azaz csak
átírni, hogy mindig játsszon le).

Tehát gyakorlatilag elvi
lehetetlenség, hogy ilyen megoldás működjön. Bármilyen forgatókönyvben
is gondolkodok az eredmény mindig az, hogy a fájlok akárhogy
lejátszhatóak lesznek. Ez a “tartalomszolgáltatók” szemszögéből még
rosszabb mint most, hiszen a feltörést elég lenne egy központi helyen
megoldani egyszer és mindenkorra. Arról meg nem is beszéltem még,
hogyha ez bekövetkezne, akárhogyis a “tartalomszolgáltatók”
egyértelműen a Linux fejlesztőit okolnák az egészért és vagy
visszavonulnának ezen a téren (… és persze elkönyvelnék, hogy minden
másolásvédelem feltöréséhez elég Linuxot használni), vagy pedig
megpróbálnák ugyanezt az akciót más szintre emelni azaz a felhasználók
szabadságát csökkenteni valamilyen módszerrel, hogy a rendszert
működésre kényszerítsék, ami (persze szigorúan csak elméletben, hiszen
ez már tényleg csak egy nagyon sötét Sci-Fi) ehhez hasonló problémákhoz
vezetne, szélső esetben a Linux fejlesztők kettészakadásához.

NAVA - Na ne

Megnyílt az első NAVA-pont. A kutya nem fogja használni. Több tízmilliárdba kerül. Bravo. ‘NAVA - Na ne’ tovább…

Gonosz webes ötletek

Két módszert szeretnék most megosztani a kedves olvasóval, mindkettő a
gyakorlatban is alkalmazható, de annyira etikátlanok, hogy az már fáj.
A jószándékú marketingesek és fejlesztők ne olvassanak tovább.

Az első módszer lényege egyszerű az alapötlet hasonló a folyton
felröppenő Google-wifi pletykákban visszatérő motívumként szereplő
beépített reklámokhoz. Ha internetszolgáltatást nyújtunk, mondjuk wifit
kávézónkban némi extra bevételre tehetünk szert, ha minden szöveges és
XML tartalomra, ami rajtunk átmegy alkalmazunk egy egyszerű szűrőt, ami
átírja az oldalban található hirdetéseket, úgy hogy azok nekünk
tejeljenek. Gonosz megoldás és sok esetben nem is működik. (Merem
feltételezni, hogy a Google Adsense ennyire nem hülye, de mondjuk
amazonos hirdetések esetében működik a dolog, hiszen ők nem ellenőrzik
a partner-oldalakat.)

A másik megoldás még ennél is gonoszabb, hiszen nem szerencsétlen
oldalüzemeltetők jól megérdemelt megélhetését csonkítjuk meg, hanem
saját lapunk látogatóinak adatait nyúljuk le. Sok kiegészítés van
böngészőkhöz, amikben elérhető az “autofill” opció, ami kitölti előre
gyakran használt adatainkat egy formon. Legtöbbjük képes arra, hogy új
formokat is felismerjen és ezekbe előre kitöltse mondjuk email
címünket. Ezt egy kis trükközéssel meg tudjuk csapolni, így meg tudjuk
szerezni minden ilyen alkalmazást használó látogatóink email címét. A
trükk egyszerű: csináljunk egy sima text mezőt, de CSS-sel trükközzük
ki úgy hogy ne legyen látható (fehér háttér, fehér betűk keret
nélkül…) adjunk neki egyértelű nevet (”email”), majd egy
javascripttel 5 másodpercenként ellenőrizzük le, hogy van-e benne
valami, ha igen küldjük el. Tracking cookieval kombinálva a 
privacy egyik legnagyobb ellensége és a “gonosz marketinges” nagy
fegyvere lehet (-ne ha többen használnának ilyen eszközöket). Többféle
ilyen programot kipróbáltam (toolbarok, kiegészítések stb.) és nagyon
sok esetében működött a trükk (nem mondom meg melyek esetében nehogy valaki átcsábuljon a sötét oldalra),
de jól megfigyelhető, hogy az újabb változatok (valószínűleg pont
emiatt) már nem töltik ki az ilyen mezőket a mi megkérdezésünk nélkül.