2006. március. archívuma.

Spam szűrés: jól vagy sehogy

Nem tudom ki van még így ezzel, de én inkább elolvasnám 50x napjában
hogy a “kicsi péniszemre van megoldás” minthogy néha azzal kelljen
szembesülnöm, hogy az emailezésem néhány szarul beállított szűrő miatt
megbízhatatlan.

Nem értek a témához… nem ismerem a filtereket. Még egy simább
regexpekbe is majdnem bele szoktam halni. Azt nem tudom hogyan működnek
a különböző spamszűrők. Azt azonban igen, hogy hogyan nem: a
levelezőkliensem spam fiókjába naponta százszámra jönnek a levelek,
mégis egy csomószor nem tudok elküldeni egy emailt, vagy éppen nekem
nem tudnak írni, mert valami szűrőn nem megy át.

Jobb esetben
ilyenkor kap a feladó egy jelzést, rosszabb esetben még ez sincs.
Tegnap egy rohadt emailt nem tudtam elküldeni, mert a címzett BAZ-i
picike szolgáltatója úgy gondolta, hogy a Gmail által használt IP
valami tiltólistán van.

Ma pedig épp egy nagyon érdekes
témáról emailezgettem. A probléma csak az volt, hogy levelezőtársamnak
elég sok levele úgy kezdődött, hogy “remélem ezt már megkapod, mert az
előző kettőt a szolgáltatód visszadobta”; így a társalgás az
Artisjus-OFE megállapodásról elég vontatott volt. (Na azért egy kisebb cikket sikerült összehozni holnapra, “How much fair use really costs?” munkacímen.)

Szóval
ezennel tisztelettel kérek mindenkit, aki ezzel foglalkozik, hogy ha
nem tartja karban megfelelően a spamszűrőt, akkor kapcsolja ki! A
felhasználók nem fognak belehalni. Szerintem az ilyen szűrésről
gondoskodni a felhasználó dolga, egyszerűen azért mert az ő oldalán
futó programok ezt jobban el tudják végezni.

Itt
konkrétan olyasmikre gondolok, hogy ha a feladó rajta van a címlistámon
az eleve nem spam…. még akkor is ha viagrát vagy valami brazil cég
részvenyeit ajánlgatja, neadjisten Nigériában tud egy tuti üzletet.

Pusztán
azért, mert a Microsoft egy töketlen cég és nincs beépített szűrő az
általuk ajánlgatott levelezőkliensben még nem kell az egész világot
szivatni és tönkretenni egy kommunikációs formát. 

Artisjus - OFE megállapodás

Nemrég megállapodást kötött az Artisjus és az Országos Fogyasztóvédelmi
Egyesület. Maga a megállapodás érdekes abból a szempontból, hogy ennyi  csavart már régen láttam…

Csak szemezgetnék egy keveset.

A „kultúrához való szabad hozzáférés” ne jelentse a szerzők megélhetésének

veszélybe sodrását. Legyen lehetőség a kultúrához való olcsó
hozzáférésre a könyvtárakban, archívumokban, iskolákban és múzeumokban.
Az állam és

önkormányzatok ehhez ne csak a szerzők jogainak az információs társadalomban
szükségesnek látszó korlátozásával, hanem szervezéssel és anyagi forrásokkal is
járuljon hozzá.

Magyarul: A teljesen logikus ingyenes felhasználásokért kelljen
fizetni. Viszont az állam hozzon létre a „kultúrához való szabad
hozzáférés” jegyében olyan felesleges intézményeket, amiket senki nem
használ és ezért fizessen a szervezetnek.

Szükség van jó minőségő, online elérhető, széles repertoárt kínáló, olcsó, jogszerű,
zenei tartalomszolgáltatásra, amely a fogyasztók és a szerzők jogait egyaránt
tiszteletben tartja.

Írja ezt az a szervezet, aminek a felhasználási díjjain már a fél
ország végigröhögte magát. Ha egyetért abban, hogy szükség van
ilyesmire, akkor miért lehetetleníti el teljesen a létét? Miért kell a
másodlagos felhasználásokért is gigantikus összegeket fizetni?

A zenei felvételek hozzáférésének és
másolásának technikai korlátozásai (az ún. „DRM rendszerek”) nem
sérthetik a fogyasztók és a szerzők érdekeit.
 

Na ez a kedvencem, főleg ennek a kifejtése. A gondolat szép, de sajnos
az értelmezések kettőssége nagyon jól látható. Az ugyanis a DRM
definíciójából kövekezik, hogy sérti a fogyasztó érdekeit. (ti. a
felhasználási lehetőségeit korlátozza). Ennél már jobb, hogy a
következő mondat így kezdődik: “Ha a zene üzleti hasznosítója műszaki
intézkedéssel korlátozza a zenei felvételek
lejátszását …” Ez az egész sokkal hitelesebb lenne, ha nem maga az
Artisjus szabott volna ki extra jogdíjjakat minden DRM NÉLKÜLI
közzétételre.

A két szervezet együttműködésének ha Magyarországon az lenne az ideális
formája, hogy az OFE-nek minden második nap valamiért feljelentést kéne
tennie az Artisjus ellen…

Meghalt Lem

Meghalt minden idők egyik legnagyobb írója, Stanis³aw Lem. 84 éves
volt. Olyan művek fűződnek a nevéhez, mint a Solaris, vagy a Kiberiáda.

  - Írjon kiberotikus verset! - ragyogott fel hirtelen. -
Legfeljebb öt sor legyen, de szóljon szerelemről, árulásról és
halálról, a néger kérdésről és a nimfomániáról, legyen benne a
bonyolult női lélek extrém konfliktushelyzetben történő meghasonlásának
ábrázolása, a középkori feudális viszonyok és erkölcsök maró bírálata,
rímeljen, és minden szó k betűvel kezdődjön!
  - És a
végtelen automaták általános elmélete ne legyen benne? - horkant fel a
vérig sértett Trurl. - Ilyen hülye feltételeket nem lehet szab…
  De elakadt a szava, mert az egész csarnokot betöltő, bársonyos bariton máris megszólalt:
Kóbor kaffer kószál királylány kertjében.
Királylány kacéran kacsint kéjvágyó kedvében.
Kapj karodba, kaffer! Király kinéz, kiált:
Katonák! Kürtszó, kivégzés. Királylány kacag kuszán.
Kegyetlen kor! Kicsapongó, koronás kurtizán!

Stanis³aw Lem: Kiberiáda (részlet - Első pótutazás avagy az Elektrubadúr - Murányi Beatrix fordítása)

[Kelt (vagy valaki más) majd biztosan hosszabban és méltóbban emlékezik meg róla.]

Update: Kelt se tudott még méltóbban emlékezni, mint belinkelni a kedvencét
(amiből amúgy az itt idézett részlet is származik csak egészben még
mondanivalója is van). A wikipediában pedig van egy elég száraz életrajza.

Az Apple meg a monopolhelyzete

A franciák döntenek, az EU (hallgatólagosan) támogat, a cég meg sír és hülyeségekkel érvel. Szeretem az ilyen helyzeteket.

A francák érvelése egyszerű. Az online zeneboltokból letöltöltött
(értsd: DRM-mel rendelkező) számok közül az iPod egyedül az iTunesról
származót tudja lejátszani, az iTunes számait pedig egyedül az iPod
tudja lejátszani. Mi ez ha nem az árukapcsolás legszebb iskolapéldája?

Az Applenek nem tetszik hogy ennek vége, ami teljesen érthető, így
elkezdenek a klasszikus kártyával dobálódzni, azaz hogy ez elősegítené
a kalózkodást, amiben mondjuk van valami igazság, de olyan apró és
elhanyagolható, hogy nem érdemes foglalkozni vele. Persze ezzel az
érveléssel a cél a kiadók megnyerése lenne a cég mellett. Nekik viszont
a tökük ki van a céggel (a kölcsönös utálat tüneteinek felsorolása
sokáig tartana, így nem megyek bele).

Az Egyesült Államok (a Microsoft üggyel ellentétben) nem nagyon áll a
sarkára. Röviden elítélték a dolgot, aztán annyi. Azért be kell látnunk
Washingtonban többen lobbiznak az Apple monopolhelyzete ellen, mint
mellette. Ez inkább csak reflexszerű reakció volt, ami bármelyik cégnek
alanyi jogon kijár hasonló helyzetben.

Mindeközben egyre több ország hivatalosan vagy nem úgy kezdi
megpendíteni a húrt, hogy ezt náluk is meg kéne játszani. Az Apple vs.
Apple per közben zakatol tovább. Steve Jobs meg hirtelen eladta egy
csomó részvényét. Lehet hogy az Apple karrierje egy olyan iparágban,
aminek még a létjogosultsága is megkérdőjelezhető leálldozóban van…

Mire jó a CSS?

Most nem arról lesz jó, hogy hurrá mi mindenre jó a CSS, hanem arról,
hogy mire érdemes használni és mire nem. Kis előzetes: a CSS alapú
“tördelés” az esetek jó részben nagyon rossz ötlet.

Ha nagyon általánosítani szeretnék (ami közismert szokásom jellemhibám) azt mondanám, hogy ha felmerül bennünk, hogy CSS vagy sem, akkor azt vizsgáljuk meg, hogy melyik modulárisabb.

Ha a kiemeléseket akarjuk mondjuk más betűtípussal kiemelni, akkor használhatjuk a FONT taget vagy CSS-t (ez utóbbinál ezentúl mindig, mint az előre definiált styluslapokra gondolok).
Ez a probléma nyilvánvalóan CSS-t kíván, az ok pedig egyszerű: nagyon
könnyen utólag átalakíthatjuk a kérdéses kiemelések kinézetét. Ugyanez
alapján az elv alapján javasolt a CSS menükre, felsorolásokra és más
hasonló állatfajtákra. A webes design elemeit nem művészek hanem
mérnökök tervezték és róluk (izé… rólunk) mindenki tudja hogy nem
szeretünk semmit kétszer csinálni, az optimális megoldás tehát
általában az amelyiknél ugyanazt nem kell kétszer leírni. Ha nem
használunk stíluslapokat sokszor a legalapvetőbb módosítások is
gigantikus munkával járnak. (vö: “replace all”)

Azonban amilyen
gyönyörűen moduláris a CSS szövegelemek tekintetében annyira nem az a
tördelés (azaz az oldal egészének kialakításának) esetében.
Természetesen használhatunk CSS-t ehhez ha minden módosításnál át
tudjuk gondolni, hogy az milyen hatásokkal jár az oldal egészére nézve.
Márpedig emberből vagyunk, így ez a nagyobb, összetettebb oldalak
esetében (szerveroldali szkriptek!) problémát szokott okozni. Ennek oka egyszerű: ha a CSS tördelésbe hiba kerül (böngésző kompatibilitás!) az egész oldal “szétesik”, míg táblázatok esetében csak a problémás résszel lesznek gondok. (Ez persze csak az esetek többségére vonatkozik… természetesen táblázatokkal is el lehet cseszni az egész oldalt)


Elég egy kis hiba és a CSS eltorzítja az egész oldalt [nagyban]

A
táblázatok ezen a téren azért alakítanak sokkal jobban, mert különálló
egységeket alkotnak.  A cellákon belüli rész mindig egy külön kis
világ. Emiatt sokkal kevesebb kompatibilitási probléma merülhet fel. És
itt nemcsak arra gondolok, hogy ahány böngésző annyi szokás, hanem arra
is, hogy lehet például egyszerűen “teljesképernyős” oldalakat tervezni.
Azaz nem olyanokat, amik ülnek a képernyő közepén (neadjisten annak bal
oldalán ld: index) hanem olyanokat amiknek a bal szélük a böngésző bal,
jobb szélük a böngésző jobb oldalán van, így a tartalomnak több hely
marad. (Ha ilyet csinálunk sose felejtsük el megnézni az oldalt nagyon
kicsi és nagyon nagy felbontásban!)

A különálló egységek előnye
a legjobban természetesen akkor jön elő, amikor dinamikus tartalomról
van szó, márpedig ez az elmúlt 5-6 évben már szinte magától értetődő.
Ebben az esetben nagyon könnyen, átláthatóan elkülöníthetőek az oldal
részei fejlesztés közbe ami nemcsak egyszerűbb munkához, hanem jobb
végeredményhez is vezet.

Természetesen mindenkinek magának
kell eldöntenie, hogy mikor milyen módszert használ, azonban az nagyon
nagy hiba, ha feltétlenül ragaszkodunk valamelyikhez. Mindig az alapján
mérlegeljünk hogy melyik a jobb az adott problémára. A munkánknak ebből
a szempontból nem kell egységesnek lennie.

Linkter

Meg kell mondanom egészen pozitív az első benyomásom, annak ellenére,
hogy van benne néhány szinte “gyermeteg” hiba. Alapjaiban jól ki van
találva, de néhány apróság felettébb idegesítő/hiányzik.

Hosszas “lesz majd valami világmegváltó” kampány után ma végre elindult a Linkter.

Ami elsőre feltűnik az a narancsszínű design. Ez ugyan nem kifejezetten
rikító, de szerintem még így is túlságosan elvonja a figyelmet a
tartalomtól. Én kicsit “pasztelebbre” vettem volna, de még elmegy.

Szintén jó ötlet a kategóriák, a cimkék: ezek rendezetté teszik a
tartalmat. Nem jó viszont, hogy nem lehet saját cimkéket rendelni az
anyaghoz. Mi van ha én máshogy akarom rendezni a saját linkjeimet? Mi
van ha a beküldő kicsit “rosszul” cimkézett? Külön jó pontot érdemel,
hogy le lehet húzni a beküldött anyagot (spam, régi vagy rossz link)
viszont csak “technikai” okok miatt.

Az AJAX alkalmazása jó,
nem erőltetett (…annyira). Kivéve a kereső esetében, ami egy
tragédia. Én alapból utálom a gépelek-és-megjelenik-az-eredmény
dolgokat, de ez már kicsit sok. Ha én legörgetek a kereső formhoz
(alul) nem látom az azonnal megjelenő találatokat (felül). Ez egyenesen
komolytalanná teszi a lap további vizsgálatát. Ha a lap nem magyarul
lenne, itt fognám magam, nevetnék egy jót, bezárnám a tabot és soha
többet nem jönnék vissza…

Másik fájó pont a linkek…
ugyanaz mint a Blogter esetében. Valaki szólhatna a fejlesztőnek, hogy
lehet string alapján is indexelni és az emberiség már feltalálta a
mod_rewriteot!

Amúgy apró hibák tucatjaival lehet összefutni
fél perc alatt… ha nincs súgó/katalógus, minek van rá link? Miért
jelennek meg a blogteres ajánlott oldalak (zeneblog, jövőnéző)… miért
nem tehetek oda magam linkeket? Miért nem lehet értékelni a cikkeket?
Miért nem tudom levenni azokat a listámról? Miért nem tudom jellemzőik
alapján rendezni a megjelenő cikkeket? stb.

Ellenben: jó
megoldások és pozitív apróságok is bőven vannak. De mivel alapvetően
gonosz vagyok ezeket mindenki találja meg maga!

web 2.0… Szerintem - alapelvek

A témával foglalkozó előző bejegyzésben
megpróbáltam meghatározni a web 2.0 hátterét, most pedig az alapvető
elvi jellemzőkkel szeretnék foglalkozni. Azaz hogy az alapelgondolás
miben más…

A web 2.0 esetében alapvető elvek a
mellérendeltség és a “megszámlálhatatlanság”. Ennek a legjobb példája a
tagek gyakorlata. Azaz ahelyett, hogy néhány hierarchikus kategóriát
állítana fel gyakorlatilag végtelen kis kategóriát használ és a
tartalmak ezen keresztül kapcsolódnak össze. Ez persze a tartalom
szintjén is jelentkezik: a flickr minden felhasználója egyenrangú,
mindenki indíthat blogot, amibe mindenki írhat megjegyzéseket stb.

Emellett fontos, hogy a web 2.0 oldalak a “végtelenre” vannak
optimalizálva. Azaz minnél több felhasználó/tartalom van annál
hatékonyabban működnek. Például ha a wikipediának végtelen
felhasználója lenne elvben tökéletes lenne, hiszen mindig a téma
legjobb szakértője a legjobban írná meg a releváns cikkeket és minden
létező tudás felhalmozódna benne. Az ideális web 2.0 alkalmazás
esetébena szolgáltatás értéke a résztvevők számával exponenciálisan nő
. (A gyakorlatban ez persze csak bizonyos keretek közt van így.)

Innen gyorsan eljutunk a sokat emlegetett “long tail” felé. Ezt
sokféleképpen szokták magyarázni, de a legáltalánosabban úgy
határozhatjuk meg, hogy a lényeg nem a néhány népszerű, hanem a kevébé
népszerűek tömege. Nem tökéletes példa, de ha az amazon csak az ezer
legnépszerűbb könyvet/dvdt árulná tönkremenne. Hiszen lehet, hogy a
maradékból egyenként épphogy néhányat ad el, de a vásárlások zömét ez a
milliónyi “selejt” adja.

Egy online újság esetében a kiadó
határozza meg, hogy kit olvassanak. A “blogszféra” esetében ez maga az
olvasó. Azaz a kicsik között megvan a kiugrás lehetősége. Mind úgy hogy
felküzdik magukat az “A-listások” közé, vagy úgy hogy 5 perc hírnév
kijár nekik.

5 perc hírnév blogok/weblapok esetében: Valamilyen témában ír, amit
csak a nagyon érdeklődők olvasnak. Ám ha a témájában történik valami
fontos, amiről ő tud a legjobban írni, akkor hirtelen nagyon népszerű
lesz. Példa: egyik ismerősöm egy hírfórumot vezet, amiben
adminisztrátori kötelességeinek eleget téve néha meghív “celebrityket”
az adott témából. Egyszer egy ilyen meghívás alatt Richard Stallman az
ő fórumába kezdte el fikázni a Creative Commons kezdeményezést. A hír
még a blogteret is megjárta. Megvolt az öt perc hírnév, másnap pedig
már csak ugyanaz a két-három tucat a témában érdekődő ember látogatta a
honlapot. Ellenben: amikor a blog indulása után nem sokkal a boingboing
megért egy hasonló öt percet az emberek utána ott is maradtak, hiszen
egy olyan témákkal foglalkozott igényesen, ami sokakat érdekelt.

Fontos jellemző még az univerzalitás, a nyitottság és az egyszerűség.
Azaz a szolgáltatásnak nincsen konkrét javasolt felhasználása. Pusztán
egy egyszerű felület, amit mindenki úgy használ, ahogy akar. Azaz nincs
meghatározva, hogy hogyan csoportosítsuk a képeinket a flickr-en, a
blogszolgáltató nem szabályozza, hogy milyen blogot vezessünk. Pusztán
egy szolgáltatást nyújtanak, aminek tudatosan igyekeznek a
felhasználási területeit növelni. A googlenél sok kreatív ember van, de
még ők is tudták, hogy egy “térkép” esetében mindent nem találhatnak
ki, így a rendszert nyitottra csinálták meg, ami köré más
szolgáltatások épülhetnek. A szolgáltatás tehát pusztán egy alap,
aminek a sikere a felhasználók kreativitásán múlik.

Az
egyszerűség elve ezzel teljesen összhangban van. A tipikus web 2.0
szolgáltatás esetében nem kell magyarázni, hogy mi micsoda, mert
teljesen magától értetődő és a használatát gyakorlatilag nem lehet
elrontani. A Google kezdőlapján egy szöveges input és egy “keress”
feliratú gomb fogad minket. Nem lehet elrontani. A tervezők, a
konkurencia és a téma ismerői tudják, hogy micsoda összetett
technológia van a kereső mögött, de a felhasználónak ezt nem kell
tudnia…

A következő rész
tartalmából: mindig beta; AJAX; nagy, rikitó, talpatlan betűk; tagek;
RSS… mitől lesz 2.0 a web? (Azt hiszem nem lövök le nagy poént ha
elmondom, mindennek van logikus oka is, nem pusztán divatról van szó…)

Első magyar digg

Miután két alkotókörnek is szurkoltam, hogy melyik készül el előbb egy harmadik lett a befutó. A mű tökéletesen beilleszkedik a magyar web 2.0 elképzelésbe.

Azaz jobban kifejtve: egy külföldről lopott ötlet, amit úgy próbálnak
“közösségivé” tenni, hogy teljesen feleslegesen az aktív részvételt
regisztrációhoz kötik. Néha szétesik a full-css design amitől csúnya.
Mert ugye itthon a kompatibilitás fejezetet nem kell olvasni a “CSS for
dummiesból”. Ez utóbbi érthető, hiszen gyorsan kellett fejleszteni (telepíteni+fordítani a motort): nehogymá’ a többieké előbb kész legyen.

Amúgy hosszú távon a design meggondolatlan: ugyan átlátható, de nehezen olvasható és a címek túl rövidre vannak vágva.

Összefoglalva: a (webkettőpontnullás jellegzetesség) “beta” felirat nem
véletlen. Kétségtelenül félkész munkát látunk, de sietni kellett nehogy
valaki más előbb kész legyen és elmondhassa magáról, hogy övé az
első… kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk és az első

Ui.: az internetmedia.hu
domainen látszik, hogy régebben eltett “ha van egy jó ötlet instant
bármire felhasználható” név. (ezt amúgy alátámasztja a 2001-es
regisztráció)

iTunes filmek

Az Apple úgy tűnik a közeljövőben tervezi megkezdeni egészestés filmek
árusítását az iTuneson keresztül. Jónak tűnik? Sokkoló részletek
következnek a minőségről meg az árról…. csak erős idegzetűeknek!

Véletlenül fedezték fel nemrég, hogy a Disney családi tévés film, a High School Musical megvásárolható az iTunesban. Mivel a keresőn és más szolgáltatáson keresztül nem elérhető a film csak közvetlen linken
keresztül valószínűleg csak tesztüzemről van szó. Az is valószínűtlen,
hogy az Apple a középkategóriás tinifilmmel szeretne előrukkolni
elsőként.

Aki azt hiszi, hogy az Apple végre kezdett
rátapintani a jövőre, annak elárulom, hogy a film “iPod minőségben”
lesz elérhető, 320 x 240 felbontásban. Összehasonlításképpen a dvdrip a
filmről 1,4 giga, ez pedig annak harmada.

Az első egészestés film lenne?

Ami
viszont igazán meglepő és nem tudom hová tenni az az ár… A filmek
ugyanis úgy tűnik, hogy majd’ 2 ezer forintot kell leperkálni (10 USD).
Ennyiért márpedig jobb dvdt (olyat ami nálunk 5-6 ezer forint) veszünk
az Egyesült Államokban.

A cég valószínűleg április elsején, a
30. születésnapján fogja hivatalosan bemutatni a szolgáltatást.
Reméljük az árról még kiderül, hogy csak áprilisi tréfa volt…

(via)

Google Mars

A Google újabb térképpel lepett meg minket, miután megcsinálták a
meglepően érdekes és használható világtérképet, majd mindenkit jól
megnevetettek azzal, hogy sajtból van a hold, megérkeztek a Marsra is.

Ezen a térképen a vörös bolygót nézhetjük meg magassági térképen
illetve sima, vagy infravörös felvételről. Ezen kívül természetesen be
vannak jelölve az eddigi szondák és robotok, illetve azok roncsai (ez
utóbbiból nem meglepő módon több van). Meg persze a kráterek, síkságok,
dűnék és kóbor kavicsok is felkutathatóak név szerint, merthogy a
csillagászok az ilyemik elnevezésével élik ki magukat, meg aztán
mennyire olcsó ajándék hogy karácsonykor mindegyik ismerősről csak
elnevez az ember egy krátert… ilyet mástól úgysem kapnak.

Persze egyből elkezdtem össze-vissza zoomolni, de sajnos egy poén csak
egyszer jó: nem találtam marslakókat, pedig a google moon után ez lett
volna a minimum…