2006. február. archívuma.

Vissza a gyökerekhez

Sok emberrel beszéltem már erről és legtöbbjük egyet értett velem,
mégis kevés előrehaladást látni a téren. Nem, nem a világbékéről van
szó. Hanem egy technológiai időutazásról. Az egyszerű, nagyon sima
letisztult HTML mellett szeretnék kampányolni, annak ellenére, hogy ez
a blog (grafikailag) épp az ellenkezőjét árasztja…

Az elgondolás egyszerű: ma a CSS, az AJAX meg más hasonló dolgok
istenítésének és túlhasználatának korában is azért a legtöbben
felismerik, hogy a tartalom a legfontosabb. Legtöbbször a többi
egyenesen elhanyagolható. Éppen ezért sokan (pl.: én) úgy érezzük, hogy
talán jó lenne visszanyúlni a gyökerekhez. Azaz eldobni a csicsát, és
ahol a praktikum nem kívánja másként csak a legalapvetőbb lineáris HTML
elemeket alkalmazni.

Miért jó ez? Ugyan én is azon a véleményem vagyok, hogy nagyon
praktikus ha minden a böngészőben fut, de sokszor ez pont fordítva
kéne. Azaz, hogy valami programban fusson egy kisebb, “szakosodott”
böngésző. Ez ma csak úgy oldható meg, ha valami API-n keresztül egy
fullos böngészőt illesztünk a programba (Windowson van IE API, Linuxon
meg általában Mozilla motor, esetleg GTK2HTML, Macen is gondolom van
valami hasonló). Ez azonban a legjobb esetben is általában felesleges,
de sokszor inkább csak gondot okoz, biztonsági és egyéb okokból.

A HTML mára egy univerzális dokumentumformátum lett, éppen azért mert
eredetileg könnyen olvasható és használható volt. Mára ezt a
tulajdonságát elveszítette. Nincs lehetőség arra, hogy bármilyen
programmal egyszerűen kihasználjuk ezt az univezalitást. Próbált már
valaki lynx-el böngészni. Szörnyű, mi? És ha teszemazt vak lennék és
nem lenne más? Nem hangzik valami jól.

A HTML dokumenumformátum előtt rengeteg lehetőség lenne még, olyan
helyeken is, ahol ma még elképzelni is nehéz. ÉS nem azért mert nem tud
valamit, hanem éppen azért mert túl sokat tud és nem lehet hozzá
egyszerű, megbízható olvasót írni. Éppen ezért elsősorban
dokumentum-jellegű oldalak számára szeretném itt is javasolni egy
leegyszerűsített forma használatát.

Az elgondolásom szerint a következő
tagek lennének használhatóak: html, head, title, (kereső-meták, ) body,
h1… h6, strong, em, link (title, href, name), blockquote, strike, img
(src, alt), ul, li, ol, form elemek (???), font (esetleg, de
mindenképpen csak az egyszerűbbek)

Továbbá: A kódolás sima ASCII
(UTF-8???) lehetne és a HTML speciális karakterek használhatóak
lennének. Kép jöhet, táblázat nem; Javascript, css stb. alapból
felejtősek. Minden grafikai jellegű dolog felejtős (style paraméter,
div tag stb.)

Ha pedig azt akarjuk, hogy az “Egyszerű HTML”-ben összeállított oldal
jól nézzen ki az elejére még mindig odatehetünk egy CSS-t, amiben
kicsinosítjuk a tagek által meghatározott részek képét, aztán amelyik
program tudja használni az használja a többi meg kihagyja.

Az ilyen “formátum” használata nagyon előnyös lehet, de kétségtelenül
önkéntes. Ha valaki legközelebb valami dokumentumot publikál, gondoljon
erre az elgondolásra és kérdezze meg magától, hogy fontos a csicsa vagy
használható, egyszerű, olvasható anyagot akar-e alkotni, amivel akár
bármelyik egyszerű RSS reader, e-book olvasó, mobiltelefon és más spéci
eszköz vagy alkalmazás is elboldogul.

A Google meg a cenzúrák

Ma felröppent egy újabb google-cenzúra hír egy irakban készült videó
kapcsán, amit nem lehet megnézni az Egyesült Államokból (ellenben
mondjuk itthonról igen). Bár szerintem ez nem kifejezetten cenzúra, de
ennek kapcsán felmerül a “nyugati” cenzúrák témaköre.

Kína kapcsán mindenki hülyére kritizálta a googlet, arra viszont nem
gondoltak, hogy alig valamivel több politikailag motivált szűrést végez
ott a cég, mint nálunk. Elvére ugyanúgy politikai okai vannak annak,
hogy szűri a kereső a szexuális vagy sok szerzői joghoz kapcsolódó
témájú tartalmakat.

Ezek mennyivel etikusabbak? Csak az indok van szebben becsomagolva.
Kivéve ez utóbbi esetben, a “másolásvédelem feltörésére is alkalmas
módszert említ” azért nem túl meggyőző érv. Ha valaki úgy keres, hogy
mindig megnézi az oldal alját is bizony sokszor találkozik azzal, hogy
a google valamiért eltávolított találatokat a listából.

Számomra ami kérdéses, hogy a Googleben felmerült-e, hogy vajon miért
csak Kína esetében csinál ország-specifikus szűrést. Miért kell
egy  szólásszabadságot jobban tisztelő országban (spec.
Magyarországra gondolok, mert azért valljuk be sok más országhoz képest
azért még viszonylag reális alapelgondolású törvényeink sok téren)
ugyanazokat a filtereket használni? Miért nem lehet non-US változatot*
csinálni a keresőből is?

* - Bizonyos Linux disztribúciók
esetében van non-US és US változat, ugyanis az Egyesült Államokban a
szoftverszabadalmak miatt egy csomó algoritmus nem használható fel.

HD-videoblog

Ez a hét úgy látszik valóban a videoblogos hírek és világrengető újdonságok hete lesz. A Rocketboom ugyanis ezentúl szélesvásznú lesz és a felvételeket HD-ben is meglesznek.

Azért írom, hogy meglesznek, mert még nem találtam erre linket.
Ugyanakkor felmerült bennem, hogy 30 mega egy háromperces videoblogért
már nem is videoblog, hanem egy jó nagy háromperces interneten
terjesztett kisvideó. Ennek ellenére a kép jól néz ki (bár a mostani
egyfajta átmeneti rész volt) úgyhogy fene tudja, de szerintem megérte
váltani.

A kép le lett kicsinyítve
És ha már videoblog a nemrég beharangozott projectünk (”balfékek”)
technikai tesztjei most zajlanak. Éppen a lapátokat és a baseballütőket
gyűjtünk össze, hogy hatékonyan “meglátogassuk” a kino egy-két fejlesztőjét (A DV bemenet az istennek se akar menni). Ugyanitt amúgy virágot és bonbont csomagolunk a mencoder kiötlőinek, ami jelenleg a világ legjobb találmánya közvetlenül a WC-papír után…

[Hogy
a két témát összekapcsoljam… a Balfékek FS lesz, viszont letölthető
lesz dvd minőségben is. Egy 2-3 perces rész (iPod kompatibilis)
quicktimeban 5-6, flashben 6-8, xvidben 40 mega lesz.]

Edit: 
A “dvd minőség” kifejezés ne tévesszen meg senkit! Megfelelő beállítás,
világítás, rendezés híányában nem fog úgy kinézni, mint ahogy a név
alapján elvárható lenne…

Véletlen

Azért vannak véletlenek. Ma hajnalban (izé… reggel 9) be kellett
mennem a (bel-)városba tárgyalásra. Az alkalmat kihasználva sikerült
beszereznem a régóta áhított FireWire kábelt (ld. később), de mivel nem
vagyok hozzászokva a “korán” kelés dologhoz öcsémmel beugrottunk egy
kávéra az útközben fellelt érdekes “McCaffé” nevű jelenségbe.

Na itt történt a lényeg. Leült a szomszédos asztalhoz egy pár, talán
még váltottunk is pár szót (kabátok körüli bevett illemkörök), de nem
nagyon figyeltem oda. Aztán elővett egy kamerát. Mondom, milyen fura
turisták, aztán jobban megnéztem és mit látok? Szőke András teljes életnagyságban éppen forgatni készül.

Miért olyan nagy véletlen, hiszen csak egy olyan blogot forgat a
szomszéd asztalnál, aminek nagy rajongója (a helyes kifejezés inkább az
“érdeklődője”) vagyok? Hát nem. Már kb. két hónapja tervezett
(titkos/meglepetés) projectem volt egy videoblog és kb. fél órával
azelőtt szereztem be az utolsó kelléket hozzá… Öcsém utólag viccesen
(legalábbis annak szánva) idézte a Ponyvaregény megfelelő monológját a
szerencséről meg a csodáról.

Na mindegy ha már az alkalmat
kihasználva lelőttem a meglepetést a videobloggal kapcsolatban, akkor
elárulok néhány dolgot róla. A project munkaneve egyelőre “Balfékek”,
de valószínűleg ez is marad. Szőke úr “Steve Garfieldos” elgondolású
blogja helyett, mi inkább egy kicsit máshonnan közelítjük meg a műfajt.
Ez nem egy napi szintű blog lenne, hanem inkább egy játék a médiummal.
A részeket érdekesnek és (általában) viccesnek szánjuk, olyan sitcom
stílusban. Azaz inkább jelenségeket akarunk megfogni és/vagy vicces,
elgondolkoztató jeleneteket, kisfilmeket publikálni, mint egy “beszélő
fejet”.

Szóval lélekben mindenki készüljön fel, mert jövő héten jön az első rész.

Razorback gyász - updated

Ma reggel a kávé mellett döbbentem rá a tegnapi felettéb szomorú
események legrosszabb vonatkozására. Nem működött a Razorback
fájltörténet. Annyira feldühödtem, hogy kibújt belőlem a programozó és
ma fél nap azon dolgoztam, hogy csináljak egy hasonlót.

Persze annyira jól nem sikerült, mint az eredeti, lévén csak élő
adatokból tudok dolgozni, nem egy milliós eDonkey szerver adataiból.
Tehát a fájltörténet nem fájltörténet, csak pillanatnyi statisztika.
Amúgy annak is lassú (programozó vagyok, nem isten… ráadásul ez
előbbiből sem a zseni kategória).

Ellenben teljes egészében
phpben van megírva és még adatbázis sem kell a futásához. Ez utóbbi
azért fura, mert amúgy kéne valami cache is. Ez főként azért kell, mert
minden eDonkey szerverben van egy biztonsági kapcsoló, hogy néhány
órára hajlamosak bannolni a túl sok kérést küldő kiszolgálókat. Így ha
esetleg sokan használnák a szolgáltatást az automatikusan el is romlik.

A legszomorúbb az egészben az, hogy a programban használt kommunikációs
trükköt még lugdunum tanította (amúgy meggyőződésem, hogy ő azóta is
balf**nak tart…), akinek a szervereit most jól lefoglalták.
Hüp-hüp… :(

Ja; a script címe: http://tothbenedek.hu/ed2kstats/
Egy példa (eMule telepítő)
A forráskód elérhető GPL alatt (hevenyészett, csúnya, inkább vázlat ami valami rejtélyes módon megy, mint működő alkalmazás).

update: kicsit frissítettem a
scriptet. Volt egy nagyon látványos ötletem már évekkel ezelőtt, amit
végre a gyakorlatban is használni tudtam.

A lényege, hogy az oldal betöltődését egy kis számláló méri (mint sok
flash esetében). Így ha hosszabb idő egy oldal betöltődése a
felhasználók nem a semmit bámulják. Hátránya viszont, hogy csak akkor
alkalmazható, ha 1, A html oldal maga nem túl nagy (

Fejlesztőknek: A kulcsszó a javascript és a php flush() függvénye.
Minden időigényes művelet után kiflusholok egy javascript utasítást,
ami frissíti az oldal számlálóját. Ebben az esetben az időigényes
művelet nyilvánvalóan az hogy UDP requestet küldök kb. 50 eDonkey
szervernek.

példa (félóránként a szerverlista megjelenítése miatt eleve lassú a rendszer még mielőtt a számláló megindulna…)

A Razorback-ügy

Nemrég írtam a Razorback 2 lefoglalásának ügyéről.
Hosszú idő óta talán ez a hír sokkolt a legjobban. Egyszerűen azért
mert totálisan érthetetlen számomra. A Razorback 2 mindenki szemében a
fájlmegosztás becsületes jövőjének a szimbóluma.

Azok
számára akik nem ismerik az eDonkey hálózat működését elmondom, hogy az
ilyen szerverek kapcsolják össze a különböző metaadatokat a hálózatban.
Azaz a felhasználó ezekre feltölti a fájllistáját, majd ebben mindenki
kereshet, amiből megtudhatja egy fájl egyedi azonosítóját. Ebből már
egy DHT hálózaton fel lehet kutatni a forrásokat a fájlhoz.

A Razorback statisztikái alapján ismerte meg a világ a fájlmegosztást.
Üzemeltetői két dolgot csináltak, egyrészt ők alapozták meg a
fájlmegosztást mint lehetőséget, rengeteg olyan projectben működtek
közre, amelyekben freeware programokat, Creative Commons zenéket és más
hasonló bárki számára elérhető anyagok elérését tettek lehetővé.

Ezen felül olyan gyermeki örömmel játszottak az adatokkal, hogy az
informatikusként nagyon megdobogtatta a szivem. Nem volt olyan trükk
vagy érdekesség, amit ne csináltak volna meg. Mindeközben azonban
mindig adatokkal dolgoztak. Ezt nagyon komolyan vették. Ebből a
szempontból teljesen mindegy, hogy egy Hollywoodi filmről vagy egy
vicces fotóról van-e szó.

Amit én nem értek, hogy bárkinek,
hogy van joga egy független szervezetet ilyen módon lejáratni és
eszközeit lefoglalni. Az egészben nem volt semmi logika: a teljes
jószándék sugárzott az egészből. Ezzel az erővel a legfelső DNS
szervereket is le lehetne foglalni mert azoknak is kb. annyi közük van
az “illegális” fájlmegosztáshoz. Semmi. Pusztán az, hogy a végkifejlet
megnehezíti a fájlmegosztást (amúgy nem) még nem jogosít fel senkit
arra, hogy teljesen ártatlan embereket lejárasson.

Az MPAA
közleménye pedig már önmagában is becsületsértés. Összevissza olyan
divatos szavakkal dobálódzik, hogy “gyerekpornó”, “bűnöző”,
“felszámolni” meg “terrorista” minden koncepció nélkül. Az egész olyan,
mintha Vint Cerfet
lecsuknák a spamek miatt. Semmi köze az egészhez, de tulajdonképpen ő a
felelős, hiszen ha nem lennének új dolgok, nem lennének problémák vele.

Dell vs Dell

Ismét egy domainvita, ahol nagy cég és kis ember azon kap össze, hogy
ha ugyanúgy hívják őket, akkor ne’már csak az egyiküknek lehessen
domainje. Paul Delltől jelenleg az azonos nevet viselő Dell Computers
próbálja megszerezni domain-nevét.

A Dell “A” Dell “B”-től nem csak a kérdéses dellwebsites.com domaint akarja megszerezni,
hanem baromi sok pénzt is. Azaz 100 ezer euró kártérítést a Dell
Americának, 50 ezer eurót a Dell France-nek és még 40 ezer eurót minden
Dell képviseletnek + 500 eurót minden leírt Dell szó után… Nem semmi.

A francia férfi amúgy nem hajlandó erre és valószínűleg perre jut a
dolog, márha a Dell nem látja be tévedését (ami elég valószínű). Az
ehhez szükséges pénzzel amúgy barátai támogatják.

A domain ügyeket, amúgy nemzetközi szinten a WIPO dönti el, bár ebben
az esetben valószínűleg (a Dell francia jelenléte miatt) helyben fogják
megoldani. Ilyen jellegű domain-ügyekben fontos szempont a
“rosszindulatúság”, azaz hogy a legfoglaló szándékosan használta-e ki a
másik nevét. (Ebben az ügyben amúgy ez első ránézésre nem áll fenn.)

Érdekes eset volt a témában nemrég a mikerowesoft.com-ügy, egy bizonyos Mike Rowe ami értelemszerűen a Microsoftnak nem tetszett (kb. ugyanúgy kell kiejteni mindkettőt).

(via)

Magyar internetmarketing – hajjajj

Egyik ismerősöm összeakadt azzal, ami úgy tűnik elég bonyolult itthon.
Nagyon specifikus, üzletileg értékes honlapját szerette volna
reklámozni az interneten. Nagyon nagy baj van.

Kilétét nem fedem fel, de tételezzük fel, hogy Volkswagen
haszongépjárműveket árusít (Ez csak egy példa). Szeretett volna minél
több potenciális érdeklődőt elcsalni honlapjára, hiszen ez számára
nyilvánvaló haszonnövekedést jelentett volna. Nem nagyon sikerült neki.

A probléma az, hogy viszonylag kevesen érdeklődnek terméke iránt és
ezek nagyon el vannak szórva. Ismerősöm ennek ellenére szeretett volna
targated hirdetéseket feladni. Első körben a CTnetwork-kel
próbálkozott. Ebben az esetben csak az átklikkelésért kell fizetni, ám
a hirdetések összevissza jelennek meg. Az eredmény: átklikkelési arány:
1:8000. Ez szánalmas. Ismerősömnek persze jó volt, hiszen meglett az a
néhányszáz viszonylag érdeklődő klikkelő akit kifizetett, de képzelük
be magunkat a hirdetés publikálóinak helyébe. Minden 8000.
megjelenítésért kaptak csak részesedést. Nem egy működő rendszer.
Nehezen tudom megérteni azokat akik ilyen hirdetést jelenítenek meg.

Ismerősöm emellett kipróbálta a Google hirdetési szolgáltatásait. Itt
más problémával szembesült. Alapvetően kétféle kulcsszóra tehet. 1, A
specifikus kulcsszavak (pl.: „Volkswagen teherautó vásárlás”), ha
valaki ezekre keres tuti, hogy az ő lapjára is kíváncsi. 2, Általános
kulcsszavak („haszongépjármű”), erre sokan keresnek, viszont az
érdeklődők jó része nem célközönség.

A probléma ott volt, hogy ő fizetett volna akármennyit, de a program
nem küld elég látogatót az első esetben. Egyszerűen nem jelenik meg
eleget a hirdetése. Ha már megjeleik akkor jó (20%+) az átklikkelési
ráta, de alig jelenik meg. A második esetben viszont kicsi a klikkelési
ráta (-0,5%) és sok más hirdetéssel együtt jelennek meg az övéi. Ezzel
az a baj, hogy az ár nagyon felmegy. Azaz ismerősöm klikkenként
jelenleg majdnem 300 forintot fizet és még mindig nem képes elkölteni
az erre szánt költségvetését.

Persze ismerősöm megpróbálkozhatott volna valamelyik nagy portálon
hirdetni, azonban ez eszméletlenül drága lett volna, és annyira
hatékonytalan, hogy ezt az ötletet elvetette. Imserősöm becslése
szerint egy jó vevőért kb. 2-3 ezer forintot fizetett az adwordsben,
míg ha egy nagyobb portálon viszonylag jól is hirdetett volna
(megfelelő rovat stb.) ez a szám 50 ezer (!) forint felett lett volna.
Ez már egyenesen veszteséges lett volna neki.

Az alap probléma az, hogy itthon a lapok nagy részén (látogatottság
arányában) nincs reklám, így nem nagyon lehet megjeleníteni targated
hirdetéseket. Becslésem szerint a felhasználók által megtekintett
magyar nyelvű lapok 60%-án nincs hirdetés. Az angol nyelv esetében ez
inkább 20%. (mindkét adat hasraütésszerű becslés volt.)  A google
adwords hirdetései szinte csak a google kereséseinél jelennek meg. Az
esetleges szakmai blogokban, fórumokban nem. Pedig nyilvánvaló, hogy
ismerősöm onnan tudna látogatókat összeszedni. Ennek az oka egyszerű: a
magyar piac kicsi. A szakmai lapokban csak ritkán jelennének meg
hirdetések, amiket a magyar nyelv miatt eleve kevesen néznek. Nem éri
meg fel se telepíteni, míg mondjuk az angol nyelv esetében már egy
kisebb blog esetében is megéri megjeleníteni a hirdetéseket.

Ha ebben a blogban elhelyeznék mondjuk adsense hirdetéseket max. kb.
heti ezer forintot tudnék összeszedni. Ez (bármennyire is egyszerűen
élek) még nekem se egy összeg. Ennek ellenére én nagy jövőt látok
ebben. Ha ugyanis a hirdetés több helyen jelenik meg, több hirdető is
lesz, ami növeli a rendszer hatékonyságát. Az angol adsense se azért
jobb, mert többször jeleik meg a hirdetés, hanem mert a több hirdető
miatt relevánsabb hirdetések jelennek meg, így jobb lesz az
átklikkelési ráta, ami magasabb bevételhez vezet.

A probléma még mindig az, hogy én se nagyon érzek affinitást, hogy
megjelenítsek hirdetéseket. Az összes tulajdonomban lévő magyar nyelvű
lapnak van összesen napi 2000 lapmegjelenítése, amivel már kb. az
amatőr szint tetején vagyok, de ez még mindig alig valami. Ma még
Magyarországon nagyon furcsa ha valaki (aki igényes dolgot próbál
csinálni) hirdetéseket jelenít meg, hacsak nem egy nagy portálról van
szó. És akkor még az adózásról, meg más hasonló dolgokról nem is
beszéltünk…

Politikai valóságshow Pirate Bayjel

Nem telik el hét anélkül, hogy ne lenne valami érdekes a Piratebay
körül. Most kivételesen ők csak alanyok történetben. Most egy érdekes
valóságshow (amúgy kifejezetten esélyes) versenyzője jelentette be hogy
ha nyer, nyereményének jelenős részét felajánlja az oldalnak.

Az egyik svéd adón futó “Toppkandidaterna” (kb. “A legjobb jelölt”; link svédül)
című műsor egy érdekes valóságshow, ahol a versenyzőknek
politikus(imitátor)ként kell beválniuk. Az egyik jelölt most
bejelentette (link svédül), hogy ha nyer, 50 ezer svéd koronával (kb. 1,3 millió forinttal) támogatja az oldalt. (Ez amúgy a főnyeremény ötöde.)

“A politika nem másokkal történik,
hanem azokkal, akikhez most fordulok. Az állatok jogairól azért
beszélhetek, mert szabadidőmben segítettem rajtuk. Ha a
hajléktalanokról beszélek azt azért tehetem meg, mert egy éjszakát
eltöltöttem velük a Stockholmi utcán. Ha azt mondom, hogy a
bevándorlási hivatal botrányos, az azért van, mert már törték rám a
saját ajtómat.

És amikor pénzt adományozok a Pirate Bay-nek az azért van, mert én is
szeretnék egy lehetőséget arra, hogy zenét és filmeket töltsek le
magamnak.” — Petter Nilsson

Re: Kovács Kálmán beszéde

Kovács Kálmán ismét jól megmondta.
Ugyanazok a marhaságok, mint régebben, bár már a javulás jegyei
tapasztalhatóak. A keleti országrészben kevesebben interneteznek. Vajon
miért? Mert a társadalom azon kétharmadának nagyrésze, amiről a
fennmaradó egyharmadban nem illik beszélni ott lakik? Mert
statisztikailag kimutatható, hogy ott átlagosan sokkal kevésbé
képzettebbek az emberek?

Nem elég ingyenes internetelérést adni, hanem meg kell mondani az
embereknek, hogy használják? Micsoda szöveg. Ha minden állampolgár
részére biztosítva lennének részecskegyorsítók az nem jelenti azt, hogy
használnám is, mert semmi értelmét nem látnám. Lehet, hogy azért mert
nincs is értelme, de ne felejtsük el, hogy Magyarország lakosságának
kétharmada még sohasem használta az internetet és alig negyede
használja többé-kevésbé rendszeresen (legalább havonta) és alig 10% hasznos tagja az “e-társadalomnak”.

Itt súlyos oktatási kérdésről van szó. Nekem vannak nálam jóval
fiatalabb testvéreim és látom, hogy mit tanulnak számítástechnika
címszó alatt az iskolában. Még ma is. Mindek tanulnak Logót, ha utána
nem tanulnak meg programozni? semmi értelme… vagy tanítsanak
programozást is (ami szerintem badarság lenne) vagy vegyék ki azt a
marhaságot a tantervből! Miért van az, hogy csak (a Microsoft által “szponzorált”)
irodai ismereteket tanítanak a gyerekeknek (meg felnőtteknek)? Attól
még nem lesznek okosabbak, mert megtanulják az eszközök használatát, de
nem lesz lehetőségük az önfejlesztésre… fél év múlva ugyanúgy le
lesznek maradva.

Nem idióta értelmetlen adatbáziskezelést és hasonlókat kéne tanítani,
hanem bedobni őket az internetbe. Ezen a téren csak meg kell taszítani
az embereket és utána mennek maguktól. Csak meg kéne mutatni, hogy mi
értelme van, és néhány alapvető trükköt, módszert megtanítani. Onnan
már mindent maguk elsajátíthatnak. Csak egy kis motiváció kell, mert
különben nem látják az értelmét.

10%-al csökkenjenek az internetárak? Már elnézést! Más, már eleve
fejlett és gazdagabb országokban az internet tizedennyibe kerül!!! És
nekik még felzárkózásra sincs szükségük. Miért van az, hogy a
telekommunikációval kapcsolatos törvények mindig a Matávnak (utódainak,
partnereinek) kedveztek és kedveznek. Nevetséges az egész. Úgy nem
lehet rávenni az embereket az internet használatára, hogy az
internetszámla többe kerül, mint az összes többi együttvéve.
Magyarország internet-politikája (már ha van) alapvetően rossz és
sajnos nem is látni a szándékot, hogy jobb legyen… pedig az ebbe
beledobált pénz hosszú távon tízszer fog visszajönni, míg a nyugdíjba
pumpált pénzt (gazdasági szempontból) akár el is lehetne égetni…

Ez a bejegyzés nem akar és ez a blog
nem is fog pártpolitikával foglalkozni. Kovács úr egyedül pozíciója
miatt lett megemlítve. Biztos vagyok abban, hogy bármelyik párt
jelöltje a helyre ugyanezeket, vagy hasonló marhaságokat szajkózna.