Az első Blu-ray filmek

A
Sony bejelentette, hogy 20 filmet megjelentet Blu-ray lemezeken, amint
“idén tavasszal az első olvasók megjelennek a piacon”. Az elsők között
főként  régebbi klasszikusokat és néhány újabb (de többé kevésbé
meggyőző) filmet találunk. Olyanokat, mint az Ötödik elem, a Navarone
ágyúi, a Repülő Tőrök Klánja, a Dracula, a Desperado és a Hitch. A cég
illetékese azt is kifejtette hogy minnél előbb szándékoznak minden dvdn
megjelent filmet egy időben az új formátumon is kiadni.

Mindeközben a 20th Century Fox más taktikával választotta ki első
filmjeit. ők nem a formátumot szeretnék reklámozni filmjeikkel, hanem
fordítva. ők látványos, de gagyi filmekkel kívánnak elődrukkolni, olyan
filmekkel, mint Fantastic Four, The League of Extraordinary Gentlemen, Behind Enemy Lines, Kiss of the Drago de legalább a Jégkorszak is elérhető lesz.

Amikor a DVD megjelent az rendkívül sokat dobott a Mátrix eladásain,
ami sokak szerint visszahatott a dvd lejátszók eladásaira. A Sony
nyilvánvalóan erre alapozik, hiszen ő a lejátszókban is érdekelt, míg a
Fox az újabb kevésbé sikeres, ám látványos filmjeinek próbál egy kis
publicitást szerezni. Személyesen valószínűnek tartom, hogy a keleti
akciófilmek (Repülő Tőrök Klánja, “Kung Fu Hustle”) lesznek az első
Blu-ray szenzációk, hiszen ezek jó filmek, elég látványosak és
viszonylag újak, így teljesen ki tudják használni az új formátum
előnyeit, így az újonnan megvásárolt (eleinte drága) lejátszók
tulajdonosai legalább tudni fogják, hogy “miben más”.

Kapcsolódó bejegyzések

6 Hozzászólás - “Az első Blu-ray filmek”


  1. 1 Doransky

    Én azért az 5-ik elemet nem húznám le. :) Épp tegnap néztem meg sokadszorra és még mindig alap. Humoros, emberi, stb.

  2. 2 Tschöppy

    Bruce egyik jó szerepe a ponyvaregény mellett. Pedig itt se kell többet csinálnia, mint a Nakatomo toronyházban :)

  3. 3 Tóth Benedek

    Nekem is az egyik kedvencem, Besson meg kb. a világ legjobb filmese… már csak ezért is megéri az a kb. 00 amit egy jobb blu-ray lejátszóért kérni fognak az elsõ idõkben…

  4. 4 Tóth Benedek

    Doransky, vagy valami más blogteres: hibabejelentek rögtön itt helyben: a dollár jeltõl (kommentbe vagy posztba) meghülyül a rendszer… az elõbbi hozzászólásomban 1500 USD szerepelt, ami egy profi Pioneer Blu-ray lejátszó listaára lesz…

  5. 5 agyagos

    A Blu-ray, mint újdonság mennyiben más mint a dvd?
    Errõl írj, ha eddig még nem írtál, a filmek nem annyira érdekelnek, már dunát lehetne dugni velük, remélem eljön az idõ, amikor nem kell színészeket isteniteni, és õk is a havi pár ezer forintos fizetésükért fognak kulizni, úgy mint más, mert igazságtalanság egy-két embert dúsgazdaggá tenni, csak azért, mert véletlenül ért valamihez, vagy tehetséges

  6. 6 Tschöppy

    Én ugyan csak tippelek (majd Benedek kijavít, ha így lenne), de úgy tudom, a sokkal nagyobb tárhely mellett némi minőségbeli javulás is várható. Vagy rosszul tudom?

Jelenleg nem lehet hozzászólni.