A Sci-Fi channel mindigis úttörőnek számított, ha technológiáról vagy valami más egyedi ötletről van szó a filmezés vagy a tévés sorozatok terén. A csatorna most kísérleti céllal közzétette az Amerikában nem rég elindult, de európában (és a fájlmegosztó hálózatokon) már nagy sikert aratott “Battlestar Galactica” nevű új sorozatának első epizódját. A “33” című részen kívül elérhető több kivágott jelenet is a honlapon Real Media formátumban.
2005. február. archívuma.
A holland startpagina (innen lett a magyar startlap koppintva) kártérítést követel a Microsoft-tól, mivel a cég “Antispyware” nevű terméke blokkolta a lapot. A cég azzal védekezik, hogy technikai hiba volt és az újabb verzióban már nincs benne, a startpagina szerint viszont szándékos volt, ami könnyen lehet, mert Hollandiában már régóta viaskodik egymással az msn.nl és a startpagina.nl. Állást foglalni nem tudok, mivel nagyon nehéz eldönteni, hogy a Microsoft direkt geci, vagy tényleg ilyen béna (mindkettőre volt már példa).
Nemrég a Slashdoton egy érdekes értekezés jelent meg. Valaki a plasticbugs nevű bloglapon iszonyú bűncselekményt követett el: letöltött egy számot az iTunes-ról, feltörte egy szám DRM-jét és a számot közzétette blogján. A vicc az volt, hogy a szám kicsit több, mint egy perc csend volt (nagyon elvont művészet
). A Slashdot látogatói jókat is nevettek rajta, hogy majd jön az RIAA és leveteti a lapot. És valóban tegnap óta a lap nem elérhető, a helyén csak egy üzenet található. Ez a hülyeség csúcsa. Akit érdekel az oldal bennt van még a google cache-ben.
“Silence is golden. Get involved. Downhill Battle”
Tegnap a Matáv igazgatótanácsa is elfogadta, hogy a cég neve “Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság” legyen. Straub Elek azzal érvelt, hogy a Matáv így megszabadul régi monopolhelyzetének árnyékától és jobban helyt tud majd állni a versenyszférában. Milyen versenyszférában? A magyar vonalas távközlésben nincs szabad verseny. Internetet akarsz? megveheted: a) Az Axelerótol ami a Matáv tulajdonában van b) egy másik cégtől, aki százasával veszi a vonalat szintén a Matávtól. Épp tegnap fizettem ki 12500 forintot egy olyan vonalért, aminél egy tízszer gyorsabb vonalért a New York-i ismerősöm pontosan fele annyit fizet. Nem is beszélve arról, hogy várnom kellett 3 (azaz három) HÓNAPOT mire kijöttek beszerelni. Azt hiszem ez nem csak szerintem felháborító. Magyarországon Internetben a Matáv a műholdas szolgáltatókhoz igazítja az árait, de azokat a szolgáltatásokat azoknak találták ki akik a Csendes-óceán közepén szeretnének nagysebességű Internetet a Yacht-jukon.
Összehasonlítás:
Earthlink kétoldalú műholdas kapcsolat - bárhol elérhető, ahol van rálátás az északi égboltra - 14000.- /hó. 512 Kbps - garantált.
Axelero Otthon csomag - csak a kijelölt területeken elérhető - 12.500.-/hó 128/64 garantált (gyakorlatban ~700/120)
Az amerikai lemezkiadók szövetsége nem szakította meg hagyományát, hogy vélt bevételkieséseit peren kívüli megegyezés formájában beszedett összegekkel pótolja. A “legrosszabb PR” fedőnevű akció újabb gyanúsítottja Margaret Szeliga, internetes kalóz, különösen kegyetlen bűnöző. Főleg azért veszélyes, mert nagyon jól titkolja ezt a tényt. A 70 éves bevándorló nem beszél angolul, számítógépe nincsen. Az RIAA $3750-t követel tőle mivel állítólag megosztott 671 számot. Gratulálunk az igazság fehérpallosú bajnokainak, hogy egy újabb bonyolult ügyben a “dreddbírói” jogrendszer igazságosságával és alkotmányosságával jártak el.
A legnagyobb francia híroldal a Ratiatum ezentúl a kanadai p2pnet neve alatt fog futni. Guillaume Champeau a Ratiatum főszerkesztője már egy jó ideje rendszeresen írt a p2pnet-be.
Jon Newton a p2pnet főszerkesztőjét az egyik legfontosabb és legmegbíthatóbb személyiségnek tartja mindenki a p2p ill. a fájlmegosztás terén. Ő hivatásos újságíró, több más jelentős lapban is ír és a fájlmegosztás mellett főként Machintosh-sal foglalkozik. Guillaume Champeau jelenleg Franciaországban és az Ottawa-i egyetemen hallgat jogot. Főként IT és szerzői jogokkal foglalkozik. A p2pnet valószínűleg át fogja venni a Ratiatum több más szolgáltatását is, például az ingyenes szoftver adatbázist, vagy a fórumot.
Nemrég a c|net Bill Gates-t, a Microsoft atyaúristenét kérdezte az európai szoftver szabadalmi direktívatervezetről. Ő szokás szerint válaszolt is és kifejezte sajnálatát, hogy azt visszautasították. Ám ez után nekiállt érvelni (bár ne tette volna) és összezagyvált mindenféle hülyeséget a szerzői jogokról. Itt szeretném mindenkivel tudatni, aki nem tudja miről van szó: a szerzői jogoknak semmi köze a tervezethez. Egyszerű esetben minden programozó (vagy a cég, aki alkalmazza) tulajdonosa a kódnak, ill. a programnak. Ez nem is probléma. A tervezet azt tette volna lehetővé, hogy a fejlesztő az ötletet, elgondolást is levédje. Gondoljunk bele, ha 1979-ben Dan Bricklin és Bob Frankston levédi az “üzleti kalkulációs alkalmazást” hol lenne ma az informatika, vagy ha John Carmack levédi a “FPS” fogalmát, hol lenne ma a játékipar. Nem is beszélve arról, hogy mi történne akkor, ha minden Turing-gép, vagy minden olyan számítógép után ami a Neumann-elvek alapján működik kiadós jogdíjakat kéne fizetni. Kedves Gates úr, nagyra becsülöm aggódását a saját jogai iránt, de azt hiszem ezek az emberek, akiket ön egyszerűen “lekommunistáz” mozgatják előre a világot. Biztos vagyok benne, hogy száz év múlva önre nem fognak már régen emlékezni az emberek, de ezeknek a “kommunistáknak” a neve benne lesz minden történelemkönyvbe. Ezeknek az embereknek a nevét még sokáig fogják emlegetni, egyszerűen azért, mert ők nem a saját jogaikkal foglalkoztak hanem a saját emberiség iránti kötelességeikkel.
Tisztelt Gates úr, az ön nevéhez egyetlen saját ötlet sem fűződik, mindegyik másolat. A legismertebb termékei, mind más ötleteire alapulnak. Kérem gondolkozzon el azon, hogy a grafikus operációs rendszer, a szövegszerkesztő, a szerveralkalmazás, a táblázatkezelő és más termékei közül melyik saját ötlet! Kérdezze meg a könyvelőjét, hogy ezen elgondolások használatáért ön mennyit fizet egy évben! Én azt hiszem tudom a választ.
A fájlmegosztás legnagyobb pozitívuma és negatívuma ugyanaz minden elérhető. Sokszor hangzott fel érvként ellene, hogy a gyermekpornó és más mindenütt egységesen tiltott tartalmak is elérhetőek. Ez ellen már többen felléptek, de igazán nagy előrelépés még nem született. A TrustyFiles legújabb verziója több funkciót is tartalmaz a gyermekpornó visszaszorítására. Ezek közé tartozik a “report” funkció, ez a gyakorlatban azt takarja, hogyha a békés letöltögető ilyen tartalommal futna össze, akkor azt jelenteni tudja egy erre szakosodott központnak, így az nyomozást indíthat az ügyben. Emellett a program figyelmeztet, ha egy keresésnél esetleg olyan kulcsszavakat használnák, ami arra enged következtetni, hogy ilyen tartalmakat keresünk. Marty Lafferty DCIA CEO a slycknek elmondta, hogy ez a technológia nem használható illegális tartalmak szűrésére. A TrustyFiles a DCIA tagjának számító és a szervezet által javasolt P2P Patrol nevű alkalmazást használja. Elképzelhető, hogy később a szervezet többi tagja is beépíti a módszert kliensébe.
A vezető dán pénzügyi napilap szerint Bill Gates Anders Fogh dán miniszterelnöknek legutóbbi látogatása alatt megemlítette, hogy ha Dánia nem támogatja a szoftverszabadalmakról szóló Európai Uniós direktívatervezetet a Microsoft “kénytelen lesz” megválni 800 dán alkalmazottjától. (Ez jelentős csapás lenne az országra, mivel ez természetesen nem az értékesítőket, hanem a Microsoft európai fejlesztőközpontját érintené.) Ez nem az első ilyen eset a Philips például utalt rá, hogy ha a tervezetet elutasítják európa csak “import” eszközöket fog tőlük látni. Alig néhány hónapja az egyik lengyel lap pedig egy a lengyel miniszterelnöknek írt levélről számol be, amelyben több telekomunikációs fejlesztő cég (Siemens, Nokia, Philips, Ericsson és Alcatel) tudatja vele, hogy ha a Lengyel kormány nem vonja vissza “vétóját” esetleg problémái lehetnek befektetők kérdésében.
A ShareLive egyike a legnagyobb quicklinkgyüjteményeknek. Aki bármit is konyít a technológiához (látott már számítógépet) az tudja, hogy ezek a likek semmiképp nem tartalmazhatnak “illegális tartalmat”. Mégis a világ legismertebb szoftvergyártója a Microsoft kezdeményezett DMCA eljárást az oldal ellen. Ennél még viccesebb, hogy az oldal DNS szolgáltatója annyira megijedt a hozzá eljutott példánytól, hogy beszüntette a domain hosztolását, holott neki az égvilágon semmi köze nem volt az esethez. Ebből is látszik, hogy az emberek egy-két név hallatán annyira meg tudnak ijedni, hogy teljesen elfelejtenek gondolkodni. A ShareLive mindössze néhány óráig állt, amíg új domainszolgáltatót szerzett.
Utolsó megjegyzések